Work Text:
Gulyás Gergely, miniszter, élete egyik legfurcsább napján van túl. Részleteire ugyan már nem emlékszik még mindig hatása alatt van. Az egész egy spontán összehívott meetinggel kezdődött. Utálta ezeket, nem tudott felkészülni rájuk és általában bődületes hülyeségeket dobálnak egymásra a párttársai. Többször is leszidták a kormányinfón adott egyes válaszai miatt, bár ezt már megszokta. A téli nátha húzta ki nála inkább a gyufát. És ugye tudjuk erre a problémára egy valamennyire-is-hazaszerető magyar ember melyik move-ot pulloja: PÁLINKA!
Éppen a kocsma felé tartott mikor találkozott régi jóbarátjával Péterrel. Akire hirtelen csak rázúdult a figyelem mostanában. Férfiúnknak csak egy nagy üveg Jack Daniels volt a kezébe, hát Gergely ezen el is csodálkozott. Péter intett neki egyet, mire ő leállt vele beszélgetni. Kiderült a Tescoba vette a nyalánkságot és épp ő is be készül baszni.(De professzionális megfogalmazás, nembaj úgyis azért írtam ezt hogy cringeljetek).
Mivel a 2 jóbarátot összekötötte ez a nemes cél elhatározták hogy elmennek Peti lakására, ahol úgysincs otthon az asszony és közösen lerészegednek. Közben meg beszélgettek ilyen uncsi témákról, amikről a midife crisisbe szenvedő embereknek be nem áll a szája. Pl. hogy milyen drága egy normális mosogatógép és hogy a Menchester city mennyire buzisabb a Barcelonánál.(Irói megjegyzés: nem értek a focihoz ha ez nem így van sajnálom:/)
Kellemesen telt az idő és az ital hatása kezdett egyre jobban beütni a szervezetükbe. Ekkor már gigantikus dührohamokba törtek ki a másik elött és szabadon engedték az elmúlt évek nyűgét-gondját. Gergő nem bírta tovább, elkezdett párttársai mocskos ügyeiről mesélni, mekkora bakfittyet hánynak a tetteiknek következményeire, arc nélkül gyerekeket erőszakolnak, jachtorgiákat tartanak és szűntelenül dézsmáznak az erkölcstelenül megkaparintott anyagi javakban. És utána ő ugyanolyan arc nélkül hazudik róluk. Kínos vallatásnak, sőt nem is.... Az ördög elött tartott gyónásnak éli meg, az ember a kormányinfókat. Nem tudta mi rosszat tett hogy ezt a feladatot kapja. Mindig is szorgosan dolgozott, bármit megtett, hogy feletteseinek megfeleljen, hát hol marad a kitüntetés?! Arra még nem is gondolt, hogy a világ nem így működik és aki hajlandó ingyen szopni, annak a torkán végtelen mennyiségű faszságot le tudnak nyomni. Péter ezt tudta. Ő más stratégia alapján játszott. Jönni, látni, túlságosan sokat, és utána a vakító nap tökörképét megragadva győzni. Neki mindig ment, miért is ne ment volna. Ám néha megártott a sokból. Péter utálta magát. Legalábbis szerette volna, ám az a sok dolog amit képes volt véghez vinni bizonyította, hogy életre termett. Pedig ő nagyon szeretett volna gyenge lenni, gyenge maradni, de az egyetlen akit nem tudott legyőzni az a sármos arc volt a tükörben. Így hát egy szívenszúró törés helyett beleolvadott e látvány végtelenségébe. Nem volt benne bizonyos, de volt egy olyan sejtése hogy barátja belelátott ebbe a tükörbe.
És lám most hol vannak? Együtt, halál részegen az italtól bekábultan. Péter ezt tudta és szégyellte magát rettenetesen. Nem volt szokása ilyen módon levezetni a problémáit. Felelőtlennek tartotta az alkoholba menekülést. Ám a tudat, hogy valaki bűntársa lehet, ebben a nyomasztó pillanatba meglágyította a szívét. Gergő épp az amerikaiakat pocskondiázta, amikor pajtása egy hirtelen mozdulattal körülölelte őt karjaival. Nem értette miért csinálta ezt, ösztönös volt az egész. Ennek ellenére a sajtószóvivőnek már rég hiányzott ez az életéből. Felnőtt férfiak voltak, már senki sem cirógatta őket, csak a munka és a munka. És ha nem teljesítesz, ne kíméljen senki, ebben a világban keménynek kell lenni.
Gergő ebbe az ölelésbe maradt nem is realizálva milyen sokáig, döntötte fejét a másik férfi mellkasára, miközben az megsimogatta azt.
-Néha azon gondolkozom.. hogyan lett minden...ennyire..
-Kopár/Silány?- szakította félbe Péter
-Igen, mikor lettünk azokból az önfeledt gyerekekből álmodozó tinédzserek, és utána lelketlen robotoló felnőttek...?
-Mintha ezért hoztak volna minket világra...hogy álmodjunk a sikerről és aztán megunjuk azt, elkényelmesedünk, és a végén mindaz amit eddig akartunk a világ legtaszítóbb dolga lett.
-Tudod én örülók hogy legalább együtt lettünk ilyenek.
-Köszönöm Gergő-suttogta a levegőbe a másik férfi.
Néha ilyen napok is kellenek. Amikor találkozik a gyerekkori barátjával és egymás karjai közt tárgyalják meg: elkúrtuk.
Fogalmuk se volt hogy mit kezdjenek az életükkel, de élvezni akarták ezt az élet tengerében talált csöppnyi édesvizet, ameddig lehetett.
Gergő a kezét megszorította és elráncigálta Pétert a baldachinos kis ágyába. Igazából csak egy ikeás franciaágy volt aminek egyik felén különböző A4-es lapok hevertek. Ezt barátja szemére is vetette.
-Hát te már álmodba is ezeket bújod?
-Ha egyszerűen nincs senki akihez odabujjak hát mi mást?
Gergő elmosolyodott és belekezdett részeges bátrosággal Péter piszkálásába.
-Hát az asszony már a közeledbe se bír lenni, annyira horkolsz?
-Te is tudod h-
-Szeretőket tartasz ezért emellett még fel is pofoz!- vágott közbe.
-NEM TARTOK SZERETŐKET!!! JUDIT IS MINDIG EZZEL JÖN, HAGYJATOK MÁR BÉKÉN!
Gergely erre elcsendesedett és lefeküdt Péter mellé.
-vicc volt..
-jólvan na, hagyjál!
-bocsi csak olyan aranyos lett ahogy itt fekszel mint egy beteg kiskutya csillogó szemekkel.
-KISKUTYA?! Varj azt mondtad aranyos??🤨
-igen. Aranyos vagy.
-ezt jó tudni mert te se nézel ki jelen pillanatban egy kész alfahímnek, inkább egy nyavajgós kiscicának és őszíntén szólva nem is bánom, mert már régen láttalak így és nagyon hiányoztál. Olyan sokat nem láttalak, alig láttalak, miért voltál mindig olyan távol, egy ujjnyújtásnyira tartozkodtál tőlem, de úgyse gondolhattam úgy hogy elérhetlek. Nem írhatok veled őrült szakdolgozatokat és nem firkálhatjuk szét együtt annak az elvetemült Máténak a bolond jegyzeteit. Bár az egy kicsit gonosz volt...Kérlek ne menj el. Vicces veled lenni, sőt megnyugtató, nem akarom hogy ez az állandó körforgás újrakez- mondta volna Peti ha félbe nem szakítja Gergő és ajkára nem helyezi ajkait. Ez kisebb sokkhatásként érte a szőkét, de mondjátok meg mit kellett volna reagálnia arra hogy életében elöször egy férfi megcsókolja?! S nem is akármilyen férfi hanem a gyerekkori legjobb barátja! Ennek ellenére nem ellenkezett, sőt úgy érezte ez egy olyan dolog volt amit már régóta meg akart volna csinálni.
-Talán most egyszer mégis tartok szeretőket.-vigyorodott el Péter visszacsókolván a másik férfit, aki kikerekedett szemekkel nézett vissza rá.
-Megbánod te még ezt...Hazug.-suttogta.
-Csak utánad<3
Ahogy néztek egymásra, realizálták mennyire szebb és tartalmasabb életük is lehetett volna ha nem azután mennek amit kijelöltek maguknak. Talán a cél maga az út volt. Talán, s csak talán mindketten egy kicsit szerencsétlenek. Ez a tudat megnyugtatta mindkettőjüket. Mostmár legalább nem egymagukban szenvednek hanem testet öltött minden, amit éreztek és megtapinthatóvá vált. Ezzel a tudattal aludtak el egymás karjaiban.